A tiltó táblák hiánya komoly büntetést vonhat maga után

tilos tábla

A hétköznapok során folyamatosan találkozhatunk tiltásokkal, valamint olyan táblákkal is, amelyek valamiféle szabályra hívják fel a figyelmünket. Az úgynevezett tilos tábla rengeteg formátumban kapható, pontosan azért, hogy minden olyan helyzetben használni lehessen, amely esetén ez indokolt. Fontos megjegyezni, hogy ha ilyen táblákat kell megvásárolnunk, akkor csakis egy hozzáértő cégtől tegyük, ugyanis előre meghatározott mintázat és külső alapján kell ezeket elkészíteni. Manapság az egyik legkeresettebb ilyen tábla a „dohányozni tilos”, amely kifejezetten arra hívja fel a dohányosok figyelmét, hogy az épület öt méteres környezetében tilos rágyújtani. Minden esetben a törvényben előírt táblának vagy éppen matricának kell kint lenni az épületen, ráadásul minden bejáraton. Amennyiben ezt a tulajdonosok nem teszik meg, komoly büntetésekre számíthatnak, arról már nem is beszélve, hogy a hiányosságokat azonnal pótolniuk kell. Természetesen azt a helyet is táblával kell jelölni, ahol a dohányzás megengedett.