A régebbi időkben a képeket csakis hagyományos fotó méretben lehetett kinyomtatni. Manapság azonban már rengeteg egyéb lehetőségünk is van erre, többek között a vászonfotó. Természetesen ilyenkor speciális anyagra nyomtatják ki a szakemberek azokat a fotókat, amelyeket a megrendelők küldenek. Ilyenkor a méretek is igen széles körűek, hiszen nagyformátumú nyomtató segítségével készülnek a nyomatok. Tulajdonképpen csak egy speciális anyag az, amelyre kerül a nyomtatás, amely tulajdonképpen egy vászon. Mivel ez az anyag rugalmas, így nyomtatást követően könnyedén akár vakrámára is ráfeszíthető. A fotók nyomtatása egyedi anyagokra igen gyakori manapság, hiszen már egyedi fényképes bögrét, vagy éppen egérpadot is készíttethetünk, amennyiben találunk egy megfelelő céget. A vászon fotó nyomtatás során általában néhány órát várni kell a keretezés előtt, hiszen a festéknek meg kell száradnia az anyagon. Ezt követően azonban könnyedén elvégezhető a keretezés is, amely után már csak fel kell akasztanunk a művet a falra.