Nem ritka, hogy úgy ülünk autóba, hogy nem vagyunk teljesen józan állapotban. Ilyekor lép fel az ittas járművezetés esete, amely közúti ellenőrzés után komoly bűncselekménynek is számíthat. Ha a rendőri intézkedés során vérvételre is sor kerül, sajnos gyorsan bebizonyosodhat az alkoholos befolyásoltság ténye. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy ez pontosan mekkora mértékű. Ugyanis ha az eljárás során megállapítják, hogy a sofőr véralkohol szintje nem volt teljes mértékben kimutatható, akkor a hatóságok rövid időn belül vissza adhatják a balesetkor elvett jogosítványt. Ehhez minden esetben szükséges a megfelelő jogi segítség, hiszen csakis ebben az esetben van arra lehetőségünk, hogy a nem jogerős döntések ellen fellebbezzünk. Ha vissza kapjuk az eljárás lezárásakor a jogosítványunkat, akkor nem kell részt vennünk egy járművezetői tovább képzésen sem, arról már nem is beszélve, hogy általában ilyenkor még az eljárási költségeket sem nekünk kell állnunk. De a pénzbüntetésre ekkor is számítanunk kell.
Az ittas vezetés során az elvett jogosítványt megfelelő segítséggel vissza szerezhetjük
