A minőségi szállások folyamatosan le vannak foglalva, éppen ezért ha már tisztában vagyunk azzal, hogy hová szeretnénk menni, érdemes időben szállást foglalni. Az apartman Ausztria kapcsán is könnyedén kiválasztható, hiszen vannak manapság már olyan portálok, amelyek kifejezetten a minőségi szállásokra vannak ráhangolódva. Fontos, hogy a szállásadók tisztában legyenek azzal, hogy pontosan hányan mennénk, valamint hogy mikor és milyen időtartamra, ugyanis ennek fényében tudják meghatározni számunkra az árakat. Általában főszezonban valamivel drágábban lakhatunk egy-egy minőségi apartmanban, míg elő- és utószezonban sokkal kedvezőbbek az árak. Gyermekes családként sem kell aggódnunk, hiszen minden egyes apartman esetében van pótágy, valamint olyan plusz szolgáltatások is, amelyek egy kisbaba, vagy éppen egy csecsemő ellátáshoz szükségesek. Ami viszont fontos, hogy kisállatot nem minden esetben lehet bevinni a szállásra, úgyhogy erről foglaláskor mindenképp érdeklődjünk, hogy a kellemetlen meglepetéseket elkerülhessük.