Ha egy ismerősünk házasodik, könnyen előfordulhat, hogy a legény- vagy éppen a leánybúcsút nekünk kell megszervezni. Ilyenkor szükség lehet a póló nyomtatás –ra is, amely nem csak egy remek emlék lehet a későbbiekben, de a bulizás nélkülözhetetlen eszköze. Rengeteg cég foglalkozik ezzel, azonban érdemes olyan kivitelezőt találnunk a munkára, aki akár kész grafikákkal tudja kisegíteni a megrendelésünket. Ugyanis előfordulhat, hogy nincs semmi féle elképzelésünk, ilyenkor pedig egy kész grafika igen csak megkönnyítheti mindenki dolgát. Természetesen olyan esetek is vannak, amikor teljesen szeretnénk kitűnni a tömegből, ilyenkor pedig csináltathatunk saját magunknak olyan egyedi pólókat, amelyek biztosan nem jön majd szembe velünk az utcán. Ha pedig egy teljesen egyedi feliratot is teszünk a pólóra, akkor csakis nekünk is ilyen pólónk, ráadásul pontosan azt a stílust fogja tükrözni, amelyet képviselünk. És tulajdonképpen ez az a fontos tény, amely miatt sokan az egyedi feliratú póló gyártás mellett döntenek.