A mese olvasás az egyik legjobb program kicsiknek és nagyoknak egyaránt

könyvesbolt

Ha gyermekeinknek szeretnénk olvasni egy-egy régi történetet, az esete elengedhetetlen eszköze lehet egy minőségi mesekönyv. Vannak olyan történetek, amelyek mi magunk is felnőttünk, ezeket már egy hagyományos könyvesbolt polcairól nem tudjuk mindig könnyedén levenni. Fontosságuk azonban nem halványult, hiszen a régi magyar népmesék, vagy éppen ifjúsági regények sosem mennek ki a divatból. Tulajdonképpen a szülők feladata, hogy megmutassák és megtanítsák gyerekeiknek, hogy mennyire fontosak ezek a történeketek, hogy a későbbiek során ők is tovább adhassák majd. Az alap művek minden esetben hozzá tartoznak az alap műveltséghez is, sokan csakis az iskolában találkoznak az olyan regényekkel, mint a Kisherceg, vagy éppen a Pál utcai fiúk. Fontos tehát, hogy szülőként rendszeresen olvassunk nekik, hiszen nem csak tanulhatnak belőle, de nincs is annál jobb családi program, mint mikor a hálószobában olvasunk annak a kis lénynek, aki a legfontosabb az életünkben. Nagyon korban pedig gyakorlásnak is tökéletes lehet egy egyszerű nyelvezetű gyerekmese.