Ha jó sok évet külföldön töltöttünk, azonban úgy döntünk, hogy haza szeretnénk költözni, bizony komoly tervezésnek kell megelőznie ezt a folyamatot. Nem csak azért, mert érdemes beszervezni egy költöztető céget is, de ezen kívül a pontos dátumot is előre meg kell határozni. Ha így teszünk, akkor semmi probléma nem merülhet fel, ez pedig egy hosszabb út során igen csak fontos lehet. Ha nagyobb mennyiségű bútort is el kell szállítani, mindenképp egy olyan költöztetés területén is tevékenykedő céget válaszunk, akik fel vannak készülve egy külföldi útra, valamint akik rendelkeznek olyan autóval, amelybe minden értékünk belefér. Persze vannak speciális berendezési tárgyak is, amelyeket nem lehet szétszerelni, ezeket érdemes lehet inkább becsomagolni egy védő fóliába, hiszen ennek köszönhetően egyáltalán nem fognak megsérülni. Ezzel a plusz odafigyeléssel pedig nem csak azt érhetjük el, hogy a bútorok még egy több napos út alatt sem fognak megsérülni, de egyáltalán nem kell számolnunk olyan plusz költségekkel sem, amelyekre egyébként nem számoltunk volna.