A döntés fiatalon

Az iskolában nem hiába szoktak tartani pályaválasztási tanácsadást. Ezeknek, a kurzusoknak az a célja, hogy a fiatalok, olyan szakmát válasszanak majd maguknak, amiből meg is tudnak élni, és nem fognak állás problémákkal küzdeni a jövőben. Annál nincs is kellemetlenebb, mint mikor az ember több éven keresztül csak tanul, és amikor elvégzi az iskolát, rá kell döbbennie, hogy nincs hely számára a munkaerőpiacon, legalábbis ebben a munkakörben nem tud elhelyezkedni. A munka Mosonmagyaróvár környékén ugyan ezen az elven alapul, ha az embernek olyan a szakmája, akkor nem tud elhelyezkedni, hiába él a környékben. Éppen ezért kell már a szakma kiválasztásánál utána nézni, mi az a pozíció, amiben biztosan lesz üresedés és nem lesz gond az elhelyezkedés a későbbiek folyamán sem. Olyan helyet kell magunknak kiszemelni, ami biztos megélhetést kínál majd számunkra és a családunk számára, és tudjuk majd szeretni is, hiszen ez is nagyon fontos tényező, hogy amit csinálunk, azt lelkesen tegyük, mert akkor a végeredmény is kiváló lesz.