Nem is olyan régen volt egy olyan időszak, amelyet mindenki nehezen élt meg, hiszen amikor beköszöntött a válság, sajnos rengeteg cég szűnt meg, ezzel együtt pedig munkahelyek is megszűntek. Azok a szakemberek, akik egyik napról a másikra munka nélkül maradtak, sajnos nem tudtak mást tenni, mint keresni egy olyan más megoldást, amelynek köszönhetően a megélhetésük sokkal nagyobb mértékben garantált lesz, mint akkor, amikor munka nélkül vagyunk akár több hónapig is. A munka Biatorbágy központjában pedig a fiatalabbaknak és az idősebbeknek is remek lehetőségeket kínál, emellett pedig az sem utolsó szempont, hogy manapság már mindenki szem előtt tartja azt is, hogy hosszabb távra gondolkodva milyen előnyök azok, amelyeket érvényesíteni tud. Ha pedig egy köztes megoldást találtunk, azzal sincsen semmi gond, hiszen a meglévő munkahely mellett is keresgélhetünk, de gyakran egy teljesen új feladatkör lehet az, ami az életünket is kényelmesebbé és jobbá teheti, csak megfelelő módon nyitottnak kell lennünk.