Biztosan mindenki azt az elvet vallja, hogy csak olyan helyre szeretne elmenni dolgozni, ahol magas a fizetés. Persze az is nagyon fontos, hogy az ember meg legyen becsülve, amit a munkáltató a bérezéssel tud a leginkább kifejezni. De azért azt tartsuk szemelőt, hogy mekkora áldozatot kell hoznunk egy nagyobb fizetéssel járó pozícióért, és azt megéri-e vállalni. Mert lehet, hogy sokkal több feszültséggel és túlórával jár, amit a családunk is megérezhet. Ezért érdemes alaposan az állások között szétnéznünk, hogy minden szempontból a legideálisabbat találjuk meg. Mert lehet, hogy egy kicsit kevesebb fizetésért egy sokkal nyugodtam és kiegyensúlyozottabb életet kapunk, ami számunkra és a szeretteink számára is kedvezőbb. De ha valaki már hosszú ideje szorong és rosszul érzi magát a munkahelyén, akkor mindenképpen érdemes elgondolkodni az álláskeresésen. Mert hiszen ki szeretne hosszútávon állandóan reggelente a munkahelye miatt idegeskedni, és rossz közérzettel elindulni otthonról.