Biztosan mindenkivel előfordult már, hogy nagyon fáradtnak érezte magát, de éjszaka mégsem tudott aludni. Pedig ennek nagyon egyszerű oka van, ugyanis a monitorok és az okos telefonok egy úgynevezett kék fényt bocsátanak ki, ami befolyásolja az alvásunkat, mert ez tart bennünket ébren. Így ha túl sokat ülünk a számítógép előtt, akkor bizony alvászavaraink lehetnek, ami felboríthatja a mindennapjainkat. De ne higgyük azt, hogy akkor ebbe bele is kell törődnünk, ugyanis a kékfény szűrő szemüveg tökéletes megoldást nyújt erre a problémára. Így nem csak az alvásunk fog megjavulni, de bizony a szemünk sem fog annyira elfáradni a nap végére. És a szemüvegnek köszönhetően, a színeket is sokkal jobban fogjuk látni, és a képernyő sem fog úgy elhomályosodni estére. És az égő szemfáradtság sem fog többé kínozni bennünket, így több pozitív hatása is van annak, ha viseljük a szemüveget a monitor előtt. Persze azért fontos, hogy napközben többször felálljunk a gép elől, hogy a szemünk és az agyunk is pihenhessen egy kicsit.