A modellkedéshez nem elég, ha csak vékonyak vagyunk

A legtöbb lány azt gondolja, hogy ha elég vékony és magas, akkor önmagában már az is elegendő ahhoz, hogy modellkedni kezdjen. Pedig ennél sokkal több mindenre van szükség, hogy sikeresek legyünk ebben a szakmában. Hiszen nagyon fontos az alázatosság és a kitartás, hiszen rengeteg lemondással jár ez a munka. És bizony az is nagyon fontos, hogy a képeken jól nézzünk ki, és azt tudjuk visszaadni, amit a megrendelők várnak tőlünk. És ha szeretnénk bekerülni, egy jó ügynökséghez, akkor az első és legfontosabb lépés a portfólió fotózás, ami alapján felfigyelhetnek ránk a különböző ügynökségek. De higgyük el, ha szorgalmasak és kitartóak vagyunk, akkor sikerrel fogunk járni, és megvalósíthatjuk a legnagyobb álmunkat, hogy híres modellé váljunk. Persze készüljünk fel arra, hogy nem lesz könnyű, hiszen sokat leszünk távol a szeretteinktől és rendszeresen koplalnunk és mozognunk kell, hogy mindig megfelelő legyen az alakunk. De az álmainkért megéri keményen küzdeni és áldozatokat hozni, ezért soha ne adjuk fel, csak menjünk előre.